4. rész

Megérkezett a 4. rész. Sajnálom, már tegnap fel akartam tenni, de kimerített a hét, plusz még osztálykiránduláson is voltunk tegnap, így már délután5-kor aludtam. :D

Jó olvasást. ;)Puszi.

Csilla ♥:)

Irány Sidney

Anastasia Spirkles

Reggel hatalmas zajra ébredtem. Nem tudtam mire vélni, hogy a bátyám nem tudja lejjebb venni a hangerejét. Nagy nehezen kinyitottam a szememet és kikecmeregtem az ágyból. Amikor kinyitottam az ajtómat még hangosabb lett Dusty hangja. Arra már rájöttem, hogy Becky csinált valamit, és vele kiabál, de annyira hadart és össze-visszabeszélt, hogy nem tudtam kivenni a történteket. Mivel még alig láttam a fáradtságtól, szép lassan indultam meg lefelé a lépcsőn. Természetesen Dus hangereje nem csökkent.

- Mi ez az ordítás? Nem lehet nyugodtan aludni hagyni az embert? – vontam rögtön kérdőre.

- Anastasia, te maradj ki ebből! Vagy te tudtál róla? Itt mindent én tudok meg utoljára? Engem kell átverni állandóan? – fakadt ki a bátyám. Csak tudnám micsodán.

- Azt sem tudom mi a problémád. Hagyjál már! Ha a cicoma barátnőddel van bajod, akkor neki mondjad! Ja, itt vagy? Szia Becky. – erőltettem mosolyt az arcomra.

- Szia! – mosolygott vissza a szőkeség. Nem lehet ennyire hülye, hogy nem veszi észre, hogy nem jó fejségből, hanem muszájból köszöntem neki.

- Na, miről van szó?- kérdeztem kíváncsian.

- Erről. – nyomta a telefonját a kezembe, amin egy megnyitott üzenet volt. Valaki egy képet küldött Dus-nak, amin Becky, és gondolom a motoros banda egyik tagja undorítóan falják egymást.

- Ez komoly? – fakadtam ki én is.

- A kép magáért beszél.. – vibrált az idegtől Dusty.

- Te mocskos szajha! Ezt azért nem gondoltam. Több éve te vagy az első a bátáym életében, akit szívből szeret, de te! Megcsalod, és még el is titkolod. Most már a lehetségesnél jobban is utállak! – rohantam fel, de nem a saját szobámba. Bementem a szomszédos ajtóhoz és összeszedtem minden ruhát, parfümöt, sminket, szóval mindent, amit Becky-hez tartozhatott. Leszaladtam a lépcsőn és kidobtam az előszobába. Épp a „szakítok” végszóra értem oda, de már meg is ragadtam a karját és kiráncigáltam, úgy ahogy volt.

- Most pedig mehetsz az utadra. Nem keseríted tovább a bátyám életét. – vibráltam a dühtől.

- Dusty baba! Te ehhez nem szólsz semmit? Nézd, mit csinált az agresszív húgod. – nyávogta magas hangján.

- Nekem te ne Dusty babázz. Megmondtam, hogy vége, ne értetlenkedj. Szerettelek, te megcsaltál. Undorodom tőled. – köpte a szavakat a bátyám.

- És én mit fogok csinálni? Nincs senkim. Hova menjek? – játszotta az eszét Rebeca. Igen, ez a teljes neve.

- Mondjuk, menj Gabe-hez. Úgy is olyan jól ismered már a száját. Biztos tudod, hogy hol lakik. – hallottam meg a gúnyt Dus hangjában.

- Soha viszont nem látásra Becky. – mosolyogtam, cseppet sem jó kedvemben a szőkeségre és azzal rácsaptam az ajtót. – Ez szép volt. – tartottam a kezem, hogy belecsapjon a tenyerembe, de amint ránéztem a bátyámra, rögtön levakartam a vigyort az arcomról.

- Hé, Dus. Azt ne mondd, hogy sírsz. Mondd, hogy csak könnyezel. Ennyire szeretted? Nem érdemli meg, hogy sírj utána. Nyugi. – kezdtem el vigasztalni.

- Hagyj most Naszti. Felmegyek a szobámba. Te addig hívd fel anyát és apát, hogy jöjjenek haza. Vásárolnak. – és ezzel fel is ment.

Eleget téve a kérésének, röviden felvázolva, hogy mi történt, haza hívtam apáékat. Anya amint hazaértek, nekilátott, hogy főzzön egy forró csokit Dusty-nak.

- Hagyd, majd felviszem neki én. – vettem át a nagy bögrét.

- Köszönöm, kicsim. – sóhajtott fel anya. Bekopogva a bátyámhoz, egy halk „gyere!” mondaton kívül az égvilágon semmit nem hallottam. Azonban ami a szobába fogadott megrémített. A függöny el volt húzva, villany nem volt felkapcsolva, Dusty pedig az ágyon fekve sírt.

- Mi az? Mondd, hogy anya finom forró csokiját hoztad. – ezen muszáj volt elmosolyodnom. Gyorsan odaadtam neki a bögrét, mert már majdnem leégette a kezem. – Köszi húgi. – mosolyodott el halványan. Beleivott a forró italba, majd hosszas csönd után újra megszólalt. – Gondolkoztam. – furcsa fejet vághattam, ezért gyorsan folytatta. – Sidney-n. Jó lesz, ha pakolsz, mert megyünk. Itt nincs már keresni valóm. Jobb, ha itt hagyok mindent. – mondta elkeseredett hangon. Nem értettem ezt a gyors váltást.

- És a barátaid? – kérdeztem csodálkozva.

- Azok nem barátok. Csak haverok. Nézd meg, itt van például Gabe. Azt hittem ő a legjobb haverom, erre megcsal a csajommal… Volt csajommal. – halkult el a végére.

- Sajnálom…

- Ne sajnáld. – szakított félbe. – Gyere, menjünk le anyáékhoz és beszéljük meg velük. – állt fel az ágyról.

- Oké. – álltam fel én is. Lefelé menet kezdtem ideges lenni. Apa ugyanis nem is tudja. Dus ezt látva rajtam csak megszorította a kezemet.

- Minden rendben lesz. Velem el fognak engedni… Remélhetőleg. – mosolyodott el keserűen. Nem mondom, hogy megnyugtatott.

Ahogy leértünk megpillantottam apát. Épp a tévét kapcsolgatta. Csoda, hogy itthon van. Anya pedig 100% a konyhában van, mert finom süti illat terjengett még a nappaliban is. Apát kizökkentve a távirányító nyomkodásából ültem le mellé. Dusty pedig a mellette lévő fotelre dobta le magát.

- Szia apa. – mosolyogtam rá.

- Sziasztok. Mi újság? – mosolygott ő is. Én csak a kezébe nyomtam az üzenetet és a jegyeket. Apa a szemöldökét összeráncolva vette át a papírokat. – Ez mi? – kérdezte.

- Csak olvasd el és megtudod. – szólalt meg Dusty, mikor én nem válaszoltam már egy ideje. Ő engedelmeskedve a kérésnek, elkezdte olvasni Mike levelét. Amikor befejezte, sejtelmes nézéssel nézett ránk.

- Menni akartok, ugye? – kérdezte komoran.

- Őszintén? Minden vágyam. Mike gyerekkoromban a legjobb barátom volt, mellesleg Dusty-val is nagyon jóban voltak. És ő is jön velem. Anya tegnap azt mondta, hogy ha ő is jön, és vigyáz rám, mehetünk. Kérlek apa. – kezdtem el hadarni.

- Dus? – nézett apa a bátyámra.

- Mi az? – nézett fel.

- Vigyázol a húgodra?

- Hogyne vigyáznék? – kérdezett vissza hitetlenül.

- Meddig akartok maradni? – jött a következő kérdés.

- Nem tudjuk. – mondtam, még mindig a döntéstől félve.

- Egy hónapnál többet nem maradhattok. – mondta „szigorúan” apa.

- Akkor elengedsz? – kérdeztem boldogan.

- Egy hónap. Tovább nem. – ismételte.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm. – sikítoztam, és rávetettem magam apára.

- Nyugi húgi. Inkább menj aludni. Holnap sok dolgunk lesz. – nevetett Dusty.

- Oké, sziasztok. Jó éjt. Apa, anya még egyszer köszönöm. – ugráltam fel boldogan. Anya már ekkor apa mellett ült. Kicsit furán nézhettek rám. A szobámba érve gyorsan lezuhanyoztam, és már aludtam is.