2014. november 14., péntek

3.. rész



Döntések kapujában

Anastasia Spirkles:

Egy hét telt el, mióta írtam Mikey-nak. Még mindig nem válaszolt. Kezdem azt hinni, hogy nem azért nem ír vissza, mert lepörgött az értesítései közül, hanem, mert nem akarja velem felvenni a kapcsolatot.
A merengésből arra eszméltem fel, hogy valaki kopogott az ajtómon és pár pillanat múlva anya lépett be a szobámba. El is felejtettem, hogy ma jön haza.

- Szia. – köszönt.

- Szia anya! – ugrottam a nyakába. – Hogy vagy? Minden rendben? Most hol voltál? – támadtam le rögtön a kérdéseimmel.

- Nyugi. Mindent elmesélek, de előtte ezt hadd adjam oda. – mondta, miközben odaadott egy borítékot és leült az ágyamra.

- Mi ez? – kérdeztem kíváncsisággal a hangomban a borítékot forgatva.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Egy Michael nevű fiú küldte, de nem ő hozta, hanem egy hatalmas szekrény méretű pasas. – imádom, hogy anyával úgy tudok beszélgetni, mintha a barátnőm lenne. Elmondhatom neki minden titkom és nem kell félnem, hogy azt bárkinek is kikotyogja. Ő talán az, akiben ha arról van szó, hogy a barátnőm, akkor teljes mértékben megbízom benne.

- Hogy mi? Mikey? Miért nem twitteren írt akkor vissza. Biztosan a rajongók miatt. Vajon mi lehet benne? – izgatott voltam? Az nem kifejezés.

- Csak úgy tudod meg, ha kinyitod. – nevetett fel anya.

- Jó, jó.. – válaszoltam, de már én is nevettem. Amikor kibontottam a borítékot, egy papírt találtam benne és 2 jegyet. A papíron látszott, hogy nem egy lány írta, és tele volt fújva férfi parfümmel.
Ez állt a papíron:

„Kedves Naszti!
Nagyon örülök, hogy rám találtál, bár fogalmam sincs hogy sikerült. Mindenesetre szeretnék veled beszélni, nem twitteren és nem is anyukádon keresztül, mert ki tudja, hogy mikor jön legközelebb Sidney-be. Láttam a rajongók válaszait, ezért sem szerettem volna, ha ott válaszolok. Ne foglalkozz velük, ilyenkor mindig ez van, ha egy lányismerős, barát, vagy éppen egy barátnő bukkan fel. A nevelő anyukád munkáját egy jó barát révén tudtam meg. Szerencsénk volt. Éppen akkor ért oda Bill, a testőröm, amikor a gép bezárult volna.
A két jegyet Sidney-be neked és Dus haveromnak küldtem abban reménykedve, hogy eljöttök, hozzánk. Bizonyára hallottál arról, hogy egy banda tagja vagyok. A fiúkkal egy házban élek, de nem kell félned, jó fejek. Szóval a számomat leírtam a papír hátlapjára, oda írj, hogy jöttök-e. A jegyek vasárnap estére szólnak, a reptéren fogunk várni.
Addig is ölel: Michael.:)”

A lapot félretéve a jegyeket bámultam pár másodpercig, de hirtelen anya meglengette a szemem előtt a kezét.
A pillanatnyi lefagyásomból felébredve, sikongatva és ugrálva mentem ki a szobámból és mentem át Dusty-hoz. Szerencsére Becky-hez nem volt ma szerencsém. Miután bementem, lendületből ráugrottam az ágyon fekvő bátyámra, aki egy hatalmas ordítással fejezte ki nem tetszését.

- Hugi! Az egy dolog, hogy könnyű, vagy meg pici, de ez nem esett jól. – nevetett. – Mi ez a fene nagy jókedv? – kérdezte meg végül. Válaszul csak az orra alá raktam a papírt és a jegyeket. Miután Dusty felült az ágyról és beleültetett az ölébe, elkezdte olvasni a szöveget. Mikor a végére ért, nagyot sóhajtva nézett rám.

- Menni szeretnél, igaz? – kérdezte fájdalmas arccal.

- Minden vágyam. – mondtam. Virult a fejem biztos. Azonban, mikor megláttam Dus savanyú képét, kicsit lelombozódtam. – Te viszont nem. Jól gondolom? – kérdeztem a választól félve.

- Jól. Nézd Naszt. Tudom, hogy mennyire szeretnél menni, de nekem itt van Becky meg a haverok, nem tehetem meg, hogy itt hagyjam őket.

- Persze. A húgod nem számít, ugye? Én meg mit csinálok itt? Nincs egy barátom se. Mindent ott hagytam Sidney-ben. Ott legalább voltak barátaim, amíg anyáék el nem mentek. Mike viszont, aki még mindig mindkettőnk barátja, küldött nekünk két jegyet, ingyen, csak azért, hogy mi odamehessünk, de te! Az idióta barátnőd, és a csöves haverjaid miatt, nem jönnél el oda, ahol minden kezdődött. Az életünk! Az első és az igaz barátaink! – fakadtam ki teljesen, újra a sírás határán. Dusty teljesen ledöbbent.

- Naszti! Nyugi! – próbált nyugtatni.

- Nekem ne mondd, hogy nyugi! – akadtam ki még jobban.

- Jó, nem mondom! Figyelj, gondolkozom rajta, jó? De ha én nem is megyek, te nyugodtan mehetsz. – mondta nyugodt hangon Dusty.

- De én nem akarlak itt hagyni! Én veled akarok menni! – mondtam már csendesebben.

- Anyáék tudnak erről egyáltalán? – kezdett el akadékoskodni.

- Anya adta oda a borítékot. Előtte olvastam el, látta a jegyeket. Nem hülye, tuti hogy sejti. – mondtam már teljesen nyugodtan.

- De azt nem mondta, hogy elenged.

- Még. Most viszont mondom. De csak akkor, ha Dusty is megy veled. – lépett be anya.

- Még mindig nem tudom. Ezt meg kell beszélnem Becky-vel is. Figyelj Naszt, ha rajtam múlik, biztosan mész Ausztráliába,de az kérdéses, hogy én is megyek-e.

- De én nélküled nem megyek. – makacskodtam.

- Még mindig elképesztően makacs vagy, ugye tudod? – nevetett fel a bátyám. Muszáj volt nevetnem. – Beszélek mindenkivel és megmondom, hogy döntöttem. – Nyomott puszit a homlokomra.

- Oké. – egyeztem bele.


Meghoztam az újabb részt.:) Köszönöm a 79 oldalmegjelenítést *-* ♥ Azonban sajnálattal látom, hogy még senki nem írt megjegyzést egyetlen részhez sem. Kérlek írjatok akár pozitív, akár negatív véleményt, mert csak azok segítségével tudok fejlődni az írásban. ♥
Csilla:)♥

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!Tök izgi *-* remélem elmennek Sidney-be! <3 Várom a következőt! <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pénteken érkezik. A következő részben ez kifog derülni. Örülök, hogy tetszik!<3

      Törlés