5. rész

Hey guys! Ezennel szeretnék bocsánatot kérni a több hetes késésért. Köszönöm a 2 feliratkozónak, hogy feliratkoztak (szóismétlés, hurrá) és nagyon köszönöm a több mint 1000 oldalmegjelenítést. Hálás vagyok nektek. Nem szaporítanám többet a szót, ez a rész nem lett valam  izgalmas, de néha ilyen is kell. Sok puszi. 

Csilla♥ :) 

(@almodozo_)

 

Pakolás, reptér

Anastasia Sprakles:

Reggel elég korán felkeltem. Nem csoda, nagyon izgatott voltam. Nem tudom, csak én vagyok olyan, hogy ha izgatott a drága lelkem, nem tudok aludni? Remélem nem. Kicsit eltévelyedtem. Hol is jártam? Ja, felkeltem. Gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Miután ezzel végeztem, gyorsan lementem reggelizni. Senki nem volt lent. Furcsa volt, mert azért anya fent szokott lenni ilyenkor. Gondoltam készítek akkor én egy nagy családi reggelit, hogy még különlegesebb legyen, palacsintát sütöttem. Mire elkészültem, anya és apa álmosan jöttek ki a szobájukból.

- Kislányom, te mikor keltél fel? – lepődött meg rögtön anya megérezve az illatot és a megterített étkezőt.

- Az elég korán megfelelő válasz? – kérdeztem nevetve.

 - Az. Mivel csináltál kaját. Méghozzá palacsintát. – jött le kócosan Dusty is.

- Neked is jó reggelt, bátyó. – öleltem meg.

- Izgulsz, mi? – röhögött ki rögtön Dus.

- Őő.. csak egy picit. – próbáltam nem beégni. – Na jó, nagyon.

- Ha az segít, akkor én segítek bepakolni. – szólt közbe anya.

- Reméltem is. – nevettem.

- Szépen beszélj, mert pakolhatsz egyedül. – próbált szigorú lenni anya.

- Jó, jó, bocsánat.

Miután megreggeliztünk, Dusty is felöltözött és elkezdtünk összepakolni. Nem mondom, hogy nem vitatkoztam anyával, hogy melyik ruhából, mennyit, és melyik darabot vigyem. Minden csomagolásnál összeveszünk, és nem túlzok. De végül sikerült…. Délután 3-ra. Megjegyzem, délben kezdtük. Amikor átmentem Dustyhoz, ő csak nézte a tévét.

- Te még el se kezdtél pakolni? – ordítottam rá.

- Nyugi, húgi. Mindjárt. – válaszolt higgadtan.

- Mi az, hogy nyugi? Két és fél óra múlva el kell indulnunk a reptérre. – válaszoltam lejjebb véve a hangerőmet.

Így lett, hogy amíg anya nekem segített pakolni, én a drága bátyámat bírtam rá, hogy pakoljon. De egy óra múlva ezzel is meg voltunk. Amikor elkezdtem filmet nézni, SMS-em jött.

„Hey, Nasztika! Akkor jöttök? Xx Mike”

Fenébe. Elfelejtettem írni Mikey-nak. Hány óra lehet most náluk? Nézzük. Nálunk most van fél öt. Akkor, most náluk másnap 8 körül. Fura lesz megszokni… Mike se a későn kelő típus, az biztos.   De nyugodtan visszaírhatok, biztos nem zavarom, ha írt.

„Bakker, Mikey. Elfelejtettem írni, annyira izgatott voltam. Elképzelheted, már hajnalban fent voltam. Szóval. Az írásomból kikövetkeztethetted, hogy IGEEN! Alig várom. De várj. Hány óra az út hozzátok? Xxx Naszt”

Pár perc múlva jött is a válasz:

„Semmi baj.:D Készülj fel. Remélem, bírod a repülőzést, mert majdnem egy egész nap.;)”

De jó… Hát, még jó, hogy szeretek repülőzni. Ja, hogy mégse. Mindegy. Ott lesz Dusty, kibírjuk.

Közben elérkezett a várva várt pillanat. Magyarul apu bejött és közölte, hogy menjek, mert itt hagynak. Kedves vagy apa, puszillak. Most biztos röhögtök rajtam, mert magamban beszélek, de na. Anya mesélte, kiskoromban, pedig angyalkákkal beszélgettem, és mikor 6 éves mondtam, akkor mondtam meg, hogy ők voltak és azért most mondom meg, mert már elmennek, mert én iskolás leszek, és már nagy vagyok hozzájuk. Valami gáz van a fejemmel. Menjek el agyturkászhoz, mi? Még mit nem.

Amikor odaértünk a reptérre, és leadtuk a csomagjainkat, elkezdtünk búcsúzkodni. Anya majdnem sírt, de bevallom, én is elejtettem néhány könnycseppet. Amíg anya pityergett a vállamon, Dus és apa egy kézfogással mindent elintéztek mélyen egymás szemébe nézve. Ezzel ők mindent megbeszéltek. Miután anyát sikeresen lefejtettük magunkról, apa szorosan megölelt.

- Vigyázz magadra szemem fénye. Tudom, hogy ott lesz ez a tökkelütött bátyád, de benned jobban megbízok. Sőt inkább vigyázz rá is. – mondta mosolyogva.

- Kössz a bizalmat fater. Én is szeretlek. – szólt közbe a tesóm.

- Én is, te mamlasz. – válaszolt rá apa.

Igen, nálunk mindig ilyenek a fiúk. Lazán viselkednek egymással. De melyik családban nem?

- FIGYELEM! A SYDNEYBE INDULÓ JÁRAT 5 PERC MÚLVA FELSZÁLL! – szólalt meg a hangos bemondó.

Még egy utolsó puszit és ölelést adva szüleimnek, átkarolva egymást mentünk a kapukhoz.

- Milyen szép pár vagytok! – csodálkozott a jegyszedő hölgy.

 - Testvérek vagyunk. – mondtam mosolyogva, miközben Dus-ra néztem. Őt se hatotta meg, már nem egyszer hittek minket szerelmespárnak. Már fent se akadunk.

- Jaj, ne haragudjatok. – nevetett fel kínosan a fiatal lány.

- Semmi gond. Nem te vagy az első, aki ezt gondolta. – nyugtatta meg bátyám.

Miután megkerestük a helyünket, leültünk. Dusty látta, hogy elég ideges vagyok. „Nyugi, nem fogsz belehalni egy kis repülőzésbe. „– mondtam magamnak. Oké, már tényleg nem vagyok normális. De most őszintén, ki az?