5. rész

Hey guys! Ezennel szeretnék bocsánatot kérni a több hetes késésért. Köszönöm a 2 feliratkozónak, hogy feliratkoztak (szóismétlés, hurrá) és nagyon köszönöm a több mint 1000 oldalmegjelenítést. Hálás vagyok nektek. Nem szaporítanám többet a szót, ez a rész nem lett valam  izgalmas, de néha ilyen is kell. Sok puszi. 

Csilla♥ :) 

(@almodozo_)

 

Pakolás, reptér

Anastasia Sprakles:

Reggel elég korán felkeltem. Nem csoda, nagyon izgatott voltam. Nem tudom, csak én vagyok olyan, hogy ha izgatott a drága lelkem, nem tudok aludni? Remélem nem. Kicsit eltévelyedtem. Hol is jártam? Ja, felkeltem. Gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Miután ezzel végeztem, gyorsan lementem reggelizni. Senki nem volt lent. Furcsa volt, mert azért anya fent szokott lenni ilyenkor. Gondoltam készítek akkor én egy nagy családi reggelit, hogy még különlegesebb legyen, palacsintát sütöttem. Mire elkészültem, anya és apa álmosan jöttek ki a szobájukból.

- Kislányom, te mikor keltél fel? – lepődött meg rögtön anya megérezve az illatot és a megterített étkezőt.

- Az elég korán megfelelő válasz? – kérdeztem nevetve.

 - Az. Mivel csináltál kaját. Méghozzá palacsintát. – jött le kócosan Dusty is.

- Neked is jó reggelt, bátyó. – öleltem meg.

- Izgulsz, mi? – röhögött ki rögtön Dus.

- Őő.. csak egy picit. – próbáltam nem beégni. – Na jó, nagyon.

- Ha az segít, akkor én segítek bepakolni. – szólt közbe anya.

- Reméltem is. – nevettem.

- Szépen beszélj, mert pakolhatsz egyedül. – próbált szigorú lenni anya.

- Jó, jó, bocsánat.

Miután megreggeliztünk, Dusty is felöltözött és elkezdtünk összepakolni. Nem mondom, hogy nem vitatkoztam anyával, hogy melyik ruhából, mennyit, és melyik darabot vigyem. Minden csomagolásnál összeveszünk, és nem túlzok. De végül sikerült…. Délután 3-ra. Megjegyzem, délben kezdtük. Amikor átmentem Dustyhoz, ő csak nézte a tévét.

- Te még el se kezdtél pakolni? – ordítottam rá.

- Nyugi, húgi. Mindjárt. – válaszolt higgadtan.

- Mi az, hogy nyugi? Két és fél óra múlva el kell indulnunk a reptérre. – válaszoltam lejjebb véve a hangerőmet.

Így lett, hogy amíg anya nekem segített pakolni, én a drága bátyámat bírtam rá, hogy pakoljon. De egy óra múlva ezzel is meg voltunk. Amikor elkezdtem filmet nézni, SMS-em jött.

„Hey, Nasztika! Akkor jöttök? Xx Mike”

Fenébe. Elfelejtettem írni Mikey-nak. Hány óra lehet most náluk? Nézzük. Nálunk most van fél öt. Akkor, most náluk másnap 8 körül. Fura lesz megszokni… Mike se a későn kelő típus, az biztos.   De nyugodtan visszaírhatok, biztos nem zavarom, ha írt.

„Bakker, Mikey. Elfelejtettem írni, annyira izgatott voltam. Elképzelheted, már hajnalban fent voltam. Szóval. Az írásomból kikövetkeztethetted, hogy IGEEN! Alig várom. De várj. Hány óra az út hozzátok? Xxx Naszt”

Pár perc múlva jött is a válasz:

„Semmi baj.:D Készülj fel. Remélem, bírod a repülőzést, mert majdnem egy egész nap.;)”

De jó… Hát, még jó, hogy szeretek repülőzni. Ja, hogy mégse. Mindegy. Ott lesz Dusty, kibírjuk.

Közben elérkezett a várva várt pillanat. Magyarul apu bejött és közölte, hogy menjek, mert itt hagynak. Kedves vagy apa, puszillak. Most biztos röhögtök rajtam, mert magamban beszélek, de na. Anya mesélte, kiskoromban, pedig angyalkákkal beszélgettem, és mikor 6 éves mondtam, akkor mondtam meg, hogy ők voltak és azért most mondom meg, mert már elmennek, mert én iskolás leszek, és már nagy vagyok hozzájuk. Valami gáz van a fejemmel. Menjek el agyturkászhoz, mi? Még mit nem.

Amikor odaértünk a reptérre, és leadtuk a csomagjainkat, elkezdtünk búcsúzkodni. Anya majdnem sírt, de bevallom, én is elejtettem néhány könnycseppet. Amíg anya pityergett a vállamon, Dus és apa egy kézfogással mindent elintéztek mélyen egymás szemébe nézve. Ezzel ők mindent megbeszéltek. Miután anyát sikeresen lefejtettük magunkról, apa szorosan megölelt.

- Vigyázz magadra szemem fénye. Tudom, hogy ott lesz ez a tökkelütött bátyád, de benned jobban megbízok. Sőt inkább vigyázz rá is. – mondta mosolyogva.

- Kössz a bizalmat fater. Én is szeretlek. – szólt közbe a tesóm.

- Én is, te mamlasz. – válaszolt rá apa.

Igen, nálunk mindig ilyenek a fiúk. Lazán viselkednek egymással. De melyik családban nem?

- FIGYELEM! A SYDNEYBE INDULÓ JÁRAT 5 PERC MÚLVA FELSZÁLL! – szólalt meg a hangos bemondó.

Még egy utolsó puszit és ölelést adva szüleimnek, átkarolva egymást mentünk a kapukhoz.

- Milyen szép pár vagytok! – csodálkozott a jegyszedő hölgy.

 - Testvérek vagyunk. – mondtam mosolyogva, miközben Dus-ra néztem. Őt se hatotta meg, már nem egyszer hittek minket szerelmespárnak. Már fent se akadunk.

- Jaj, ne haragudjatok. – nevetett fel kínosan a fiatal lány.

- Semmi gond. Nem te vagy az első, aki ezt gondolta. – nyugtatta meg bátyám.

Miután megkerestük a helyünket, leültünk. Dusty látta, hogy elég ideges vagyok. „Nyugi, nem fogsz belehalni egy kis repülőzésbe. „– mondtam magamnak. Oké, már tényleg nem vagyok normális. De most őszintén, ki az?

4. rész

Megérkezett a 4. rész. Sajnálom, már tegnap fel akartam tenni, de kimerített a hét, plusz még osztálykiránduláson is voltunk tegnap, így már délután5-kor aludtam. :D

Jó olvasást. ;)Puszi.

Csilla ♥:)

Irány Sidney

Anastasia Spirkles

Reggel hatalmas zajra ébredtem. Nem tudtam mire vélni, hogy a bátyám nem tudja lejjebb venni a hangerejét. Nagy nehezen kinyitottam a szememet és kikecmeregtem az ágyból. Amikor kinyitottam az ajtómat még hangosabb lett Dusty hangja. Arra már rájöttem, hogy Becky csinált valamit, és vele kiabál, de annyira hadart és össze-visszabeszélt, hogy nem tudtam kivenni a történteket. Mivel még alig láttam a fáradtságtól, szép lassan indultam meg lefelé a lépcsőn. Természetesen Dus hangereje nem csökkent.

- Mi ez az ordítás? Nem lehet nyugodtan aludni hagyni az embert? – vontam rögtön kérdőre.

- Anastasia, te maradj ki ebből! Vagy te tudtál róla? Itt mindent én tudok meg utoljára? Engem kell átverni állandóan? – fakadt ki a bátyám. Csak tudnám micsodán.

- Azt sem tudom mi a problémád. Hagyjál már! Ha a cicoma barátnőddel van bajod, akkor neki mondjad! Ja, itt vagy? Szia Becky. – erőltettem mosolyt az arcomra.

- Szia! – mosolygott vissza a szőkeség. Nem lehet ennyire hülye, hogy nem veszi észre, hogy nem jó fejségből, hanem muszájból köszöntem neki.

- Na, miről van szó?- kérdeztem kíváncsian.

- Erről. – nyomta a telefonját a kezembe, amin egy megnyitott üzenet volt. Valaki egy képet küldött Dus-nak, amin Becky, és gondolom a motoros banda egyik tagja undorítóan falják egymást.

- Ez komoly? – fakadtam ki én is.

- A kép magáért beszél.. – vibrált az idegtől Dusty.

- Te mocskos szajha! Ezt azért nem gondoltam. Több éve te vagy az első a bátáym életében, akit szívből szeret, de te! Megcsalod, és még el is titkolod. Most már a lehetségesnél jobban is utállak! – rohantam fel, de nem a saját szobámba. Bementem a szomszédos ajtóhoz és összeszedtem minden ruhát, parfümöt, sminket, szóval mindent, amit Becky-hez tartozhatott. Leszaladtam a lépcsőn és kidobtam az előszobába. Épp a „szakítok” végszóra értem oda, de már meg is ragadtam a karját és kiráncigáltam, úgy ahogy volt.

- Most pedig mehetsz az utadra. Nem keseríted tovább a bátyám életét. – vibráltam a dühtől.

- Dusty baba! Te ehhez nem szólsz semmit? Nézd, mit csinált az agresszív húgod. – nyávogta magas hangján.

- Nekem te ne Dusty babázz. Megmondtam, hogy vége, ne értetlenkedj. Szerettelek, te megcsaltál. Undorodom tőled. – köpte a szavakat a bátyám.

- És én mit fogok csinálni? Nincs senkim. Hova menjek? – játszotta az eszét Rebeca. Igen, ez a teljes neve.

- Mondjuk, menj Gabe-hez. Úgy is olyan jól ismered már a száját. Biztos tudod, hogy hol lakik. – hallottam meg a gúnyt Dus hangjában.

- Soha viszont nem látásra Becky. – mosolyogtam, cseppet sem jó kedvemben a szőkeségre és azzal rácsaptam az ajtót. – Ez szép volt. – tartottam a kezem, hogy belecsapjon a tenyerembe, de amint ránéztem a bátyámra, rögtön levakartam a vigyort az arcomról.

- Hé, Dus. Azt ne mondd, hogy sírsz. Mondd, hogy csak könnyezel. Ennyire szeretted? Nem érdemli meg, hogy sírj utána. Nyugi. – kezdtem el vigasztalni.

- Hagyj most Naszti. Felmegyek a szobámba. Te addig hívd fel anyát és apát, hogy jöjjenek haza. Vásárolnak. – és ezzel fel is ment.

Eleget téve a kérésének, röviden felvázolva, hogy mi történt, haza hívtam apáékat. Anya amint hazaértek, nekilátott, hogy főzzön egy forró csokit Dusty-nak.

- Hagyd, majd felviszem neki én. – vettem át a nagy bögrét.

- Köszönöm, kicsim. – sóhajtott fel anya. Bekopogva a bátyámhoz, egy halk „gyere!” mondaton kívül az égvilágon semmit nem hallottam. Azonban ami a szobába fogadott megrémített. A függöny el volt húzva, villany nem volt felkapcsolva, Dusty pedig az ágyon fekve sírt.

- Mi az? Mondd, hogy anya finom forró csokiját hoztad. – ezen muszáj volt elmosolyodnom. Gyorsan odaadtam neki a bögrét, mert már majdnem leégette a kezem. – Köszi húgi. – mosolyodott el halványan. Beleivott a forró italba, majd hosszas csönd után újra megszólalt. – Gondolkoztam. – furcsa fejet vághattam, ezért gyorsan folytatta. – Sidney-n. Jó lesz, ha pakolsz, mert megyünk. Itt nincs már keresni valóm. Jobb, ha itt hagyok mindent. – mondta elkeseredett hangon. Nem értettem ezt a gyors váltást.

- És a barátaid? – kérdeztem csodálkozva.

- Azok nem barátok. Csak haverok. Nézd meg, itt van például Gabe. Azt hittem ő a legjobb haverom, erre megcsal a csajommal… Volt csajommal. – halkult el a végére.

- Sajnálom…

- Ne sajnáld. – szakított félbe. – Gyere, menjünk le anyáékhoz és beszéljük meg velük. – állt fel az ágyról.

- Oké. – álltam fel én is. Lefelé menet kezdtem ideges lenni. Apa ugyanis nem is tudja. Dus ezt látva rajtam csak megszorította a kezemet.

- Minden rendben lesz. Velem el fognak engedni… Remélhetőleg. – mosolyodott el keserűen. Nem mondom, hogy megnyugtatott.

Ahogy leértünk megpillantottam apát. Épp a tévét kapcsolgatta. Csoda, hogy itthon van. Anya pedig 100% a konyhában van, mert finom süti illat terjengett még a nappaliban is. Apát kizökkentve a távirányító nyomkodásából ültem le mellé. Dusty pedig a mellette lévő fotelre dobta le magát.

- Szia apa. – mosolyogtam rá.

- Sziasztok. Mi újság? – mosolygott ő is. Én csak a kezébe nyomtam az üzenetet és a jegyeket. Apa a szemöldökét összeráncolva vette át a papírokat. – Ez mi? – kérdezte.

- Csak olvasd el és megtudod. – szólalt meg Dusty, mikor én nem válaszoltam már egy ideje. Ő engedelmeskedve a kérésnek, elkezdte olvasni Mike levelét. Amikor befejezte, sejtelmes nézéssel nézett ránk.

- Menni akartok, ugye? – kérdezte komoran.

- Őszintén? Minden vágyam. Mike gyerekkoromban a legjobb barátom volt, mellesleg Dusty-val is nagyon jóban voltak. És ő is jön velem. Anya tegnap azt mondta, hogy ha ő is jön, és vigyáz rám, mehetünk. Kérlek apa. – kezdtem el hadarni.

- Dus? – nézett apa a bátyámra.

- Mi az? – nézett fel.

- Vigyázol a húgodra?

- Hogyne vigyáznék? – kérdezett vissza hitetlenül.

- Meddig akartok maradni? – jött a következő kérdés.

- Nem tudjuk. – mondtam, még mindig a döntéstől félve.

- Egy hónapnál többet nem maradhattok. – mondta „szigorúan” apa.

- Akkor elengedsz? – kérdeztem boldogan.

- Egy hónap. Tovább nem. – ismételte.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm. – sikítoztam, és rávetettem magam apára.

- Nyugi húgi. Inkább menj aludni. Holnap sok dolgunk lesz. – nevetett Dusty.

- Oké, sziasztok. Jó éjt. Apa, anya még egyszer köszönöm. – ugráltam fel boldogan. Anya már ekkor apa mellett ült. Kicsit furán nézhettek rám. A szobámba érve gyorsan lezuhanyoztam, és már aludtam is.

3.. rész

Döntések kapujában

Anastasia Spirkles:

Egy hét telt el, mióta írtam Mikey-nak. Még mindig nem válaszolt. Kezdem azt hinni, hogy nem azért nem ír vissza, mert lepörgött az értesítései közül, hanem, mert nem akarja velem felvenni a kapcsolatot.

A merengésből arra eszméltem fel, hogy valaki kopogott az ajtómon és pár pillanat múlva anya lépett be a szobámba. El is felejtettem, hogy ma jön haza.

- Szia. – köszönt.

- Szia anya! – ugrottam a nyakába. – Hogy vagy? Minden rendben? Most hol voltál? – támadtam le rögtön a kérdéseimmel.

- Nyugi. Mindent elmesélek, de előtte ezt hadd adjam oda. – mondta, miközben odaadott egy borítékot és leült az ágyamra.

- Mi ez? – kérdeztem kíváncsisággal a hangomban a borítékot forgatva.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Egy Michael nevű fiú küldte, de nem ő hozta, hanem egy hatalmas szekrény méretű pasas. – imádom, hogy anyával úgy tudok beszélgetni, mintha a barátnőm lenne. Elmondhatom neki minden titkom és nem kell félnem, hogy azt bárkinek is kikotyogja. Ő talán az, akiben ha arról van szó, hogy a barátnőm, akkor teljes mértékben megbízom benne.

- Hogy mi? Mikey? Miért nem twitteren írt akkor vissza. Biztosan a rajongók miatt. Vajon mi lehet benne? – izgatott voltam? Az nem kifejezés.

- Csak úgy tudod meg, ha kinyitod. – nevetett fel anya.

- Jó, jó.. – válaszoltam, de már én is nevettem. Amikor kibontottam a borítékot, egy papírt találtam benne és 2 jegyet. A papíron látszott, hogy nem egy lány írta, és tele volt fújva férfi parfümmel.

Ez állt a papíron:

„Kedves Naszti!

Nagyon örülök, hogy rám találtál, bár fogalmam sincs hogy sikerült. Mindenesetre szeretnék veled beszélni, nem twitteren és nem is anyukádon keresztül, mert ki tudja, hogy mikor jön legközelebb Sidney-be. Láttam a rajongók válaszait, ezért sem szerettem volna, ha ott válaszolok. Ne foglalkozz velük, ilyenkor mindig ez van, ha egy lányismerős, barát, vagy éppen egy barátnő bukkan fel. A nevelő anyukád munkáját egy jó barát révén tudtam meg. Szerencsénk volt. Éppen akkor ért oda Bill, a testőröm, amikor a gép bezárult volna.

A két jegyet Sidney-be neked és Dus haveromnak küldtem abban reménykedve, hogy eljöttök, hozzánk. Bizonyára hallottál arról, hogy egy banda tagja vagyok. A fiúkkal egy házban élek, de nem kell félned, jó fejek. Szóval a számomat leírtam a papír hátlapjára, oda írj, hogy jöttök-e. A jegyek vasárnap estére szólnak, a reptéren fogunk várni.

Addig is ölel: Michael.:)”

A lapot félretéve a jegyeket bámultam pár másodpercig, de hirtelen anya meglengette a szemem előtt a kezét.

A pillanatnyi lefagyásomból felébredve, sikongatva és ugrálva mentem ki a szobámból és mentem át Dusty-hoz. Szerencsére Becky-hez nem volt ma szerencsém. Miután bementem, lendületből ráugrottam az ágyon fekvő bátyámra, aki egy hatalmas ordítással fejezte ki nem tetszését.

- Hugi! Az egy dolog, hogy könnyű, vagy meg pici, de ez nem esett jól. – nevetett. – Mi ez a fene nagy jókedv? – kérdezte meg végül. Válaszul csak az orra alá raktam a papírt és a jegyeket. Miután Dusty felült az ágyról és beleültetett az ölébe, elkezdte olvasni a szöveget. Mikor a végére ért, nagyot sóhajtva nézett rám.

- Menni szeretnél, igaz? – kérdezte fájdalmas arccal.

- Minden vágyam. – mondtam. Virult a fejem biztos. Azonban, mikor megláttam Dus savanyú képét, kicsit lelombozódtam. – Te viszont nem. Jól gondolom? – kérdeztem a választól félve.

- Jól. Nézd Naszt. Tudom, hogy mennyire szeretnél menni, de nekem itt van Becky meg a haverok, nem tehetem meg, hogy itt hagyjam őket.

- Persze. A húgod nem számít, ugye? Én meg mit csinálok itt? Nincs egy barátom se. Mindent ott hagytam Sidney-ben. Ott legalább voltak barátaim, amíg anyáék el nem mentek. Mike viszont, aki még mindig mindkettőnk barátja, küldött nekünk két jegyet, ingyen, csak azért, hogy mi odamehessünk, de te! Az idióta barátnőd, és a csöves haverjaid miatt, nem jönnél el oda, ahol minden kezdődött. Az életünk! Az első és az igaz barátaink! – fakadtam ki teljesen, újra a sírás határán. Dusty teljesen ledöbbent.

- Naszti! Nyugi! – próbált nyugtatni.

- Nekem ne mondd, hogy nyugi! – akadtam ki még jobban.

- Jó, nem mondom! Figyelj, gondolkozom rajta, jó? De ha én nem is megyek, te nyugodtan mehetsz. – mondta nyugodt hangon Dusty.

- De én nem akarlak itt hagyni! Én veled akarok menni! – mondtam már csendesebben.

- Anyáék tudnak erről egyáltalán? – kezdett el akadékoskodni.

- Anya adta oda a borítékot. Előtte olvastam el, látta a jegyeket. Nem hülye, tuti hogy sejti. – mondtam már teljesen nyugodtan.

- De azt nem mondta, hogy elenged.

- Még. Most viszont mondom. De csak akkor, ha Dusty is megy veled. – lépett be anya.

- Még mindig nem tudom. Ezt meg kell beszélnem Becky-vel is. Figyelj Naszt, ha rajtam múlik, biztosan mész Ausztráliába,de az kérdéses, hogy én is megyek-e.

- De én nélküled nem megyek. – makacskodtam.

- Még mindig elképesztően makacs vagy, ugye tudod? – nevetett fel a bátyám. Muszáj volt nevetnem. – Beszélek mindenkivel és megmondom, hogy döntöttem. – Nyomott puszit a homlokomra.

- Oké. – egyeztem bele.


Meghoztam az újabb részt.:) Köszönöm a 79 oldalmegjelenítést *-* ♥ Azonban sajnálattal látom, hogy még senki nem írt megjegyzést egyetlen részhez sem. Kérlek írjatok akár pozitív, akár negatív véleményt, mert csak azok segítségével tudok fejlődni az írásban. ♥
Csilla:)♥